Hétfő-Péntek: 7:00-20:00, Szombat: 9:00-13:00

6 plussz 1 tény a tuberkolózisról

Pár napja Dr. Vitus Ernő tűdőgyógyász főorvosunk szakrendelését mutattuk be Önöknek, ma pedig, a TUBERKOLÓZIS VILÁGNAPJA alkalmából szeretnénk felhívni a figyelmüket erre a fertőzéses betegségre, pár kevésbé ismert tény és tünet keretein belül.

 

  1. A betegség nemcsak a tüdőt érintheti, hanem megbetegítheti a gyomor-bélrendszert (pl. ha fertőzött tej fogyasztásával kerül be a szervezetbe), a húgy- és ivarszerveket, a csontokat, a bőrt vagy akár a központi idegrendszert, agyhártyagyulladást okozva.
  2. A betegek általában azokat betegítik meg, akikkel szinte naponta találkozunk, hiszen a fertőzéshez többszöri találkozás szükséges.
  3. A tbc tüdőn kívüli formái napjainkban, a fejlett társadalmakban igen ritkák. Dél-Afrikában a leggyakoribb, ahol 100 000 lakosra több, mint 200 fertőzött jut.
  4. Magyarországon a XX. század elején még a halálesetek negyedéért volt felelős a tüdőgümőkór, amit akkor népbetegségnek tartottak, mely mostanra jelentősen csökkent.
  5. A tuberkulózis kórokozója elsősorban cseppfertőzéssel terjed, azaz a fertőzött személy terjeszti azt köhögésével, tüsszentésével, beszédével vagy nyálával.
  6. Bár a tünetek nem specifikusak, 1-2-t mégis megemlíthetünk, amely gyakran jelentkezik a fertőzöttek esetében. Ilyen lehet a fogyás, hőemelkedés, izzadás, étvágytalanság, fáradékonyság, gyakori meghűlés. hátfájás, köhögés, véres köpetürítés.
  7. A tbc gyakrabban fordulhat elő olyan személyeknél kiknek szervezete legyengült, alapbetegséggel küzd. (pl.: cukorbetegség, szteroid kezelt, HIV-pozitív)


Mivel a tbc-fertőzésnek nincsenek specifikus tünetei, sőt, az esetek nagy részében sokáig tünetmentes marad, a tüdőtuberkulózis felismerésében kiemelkedő szerepe van a szűrővizsgálaton való rendszeres részvételnek.


Szakmai segítségért forduljanak hozzánk bizalommal!
06 22/ 500 300
info@mentahaz.hu
Székesfehérvár Nagy László u. 1.