Csutáné Dr. Hámori Anikó
1999-ben végeztem Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel. Már az egyetemi éveim alatt végeztem tudományos munkát az I. számú Szemészeti Klinikán, a zöldhályogos betegek szemkeringését vizsgáltuk. Ebből számtalan előadást tartottam az Egyetemen, illetve cikket írtam tudományos folyóiratokban. Ezzel a témakörrel Rekori pályázatot is írtam, amivel 1. helyezett lettem. Ez olyan jól sikerült, hogy ez lett egyben a diplomamunkám, amit jeles eredménnyel védtem meg.
Az egyetem elvégzése után dolgoztam Székesfehérváron a Szemészeti osztályon és Budapesten a Szemészeti Klinikán is. A klinikán rengeteg időt voltam többek között a Gyermekszemészeten, a Kontaktlencse rendelésen és a Glaucoma rendelőben. Szakvizsgámat (felnőtt és gyerekszemészet is egyben) kiválóan megfelelt minősítéssel tettem le, majd ezután Móron kezdtem el rendelni.
Hivatásom gyakorlása mellett nagyon fontos számomra az is, hogy háromgyermekes családanya is vagyok.
Szakrendelések: