Dr. László Erzsébet
2003-ban szereztem orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán.
2012-ben csecsemő- és gyermekgyógyászat szakvizsgát a Semmelweis Egyetemen, majd 2016-ban csecsemő- és gyermekkardiológiai szakvizsgát a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben tettem.
Érdeklődési területem a veleszületett szívfejlődési rendellenességekre, ritmuszavarokra illetve a szerzett szívbetegségekre irányul. Viszonylag ritka betegségek, azonban már a betegség gyanúja igen nagy aggodalmat kelthet a szülőkben, amit a szakvizsgálat során fel tudunk oldani, illetve az időben észlelt betegség esetén életet tudunk menteni, életminőséget javítani.
Gyermekszívgyógyászati szakvizsgálat a következő esetekben javasolt:
-
gyermekháziorvos/iskolaorvos által észlelt szívzörej vagy gyengén tapintható végtagi pulzusok,
-
szapora- vagy nem ritmusos szívműködés tapasztalása,
-
nem az életkornak megfelelő vérnyomásérték mérése,
-
mellkasi fájdalom esetén,
-
ájulással/eszméletvesztéssel járó állapotot követően,
-
a gyermeket vizsgáló orvos által észlelt keringési elégtelenségre utaló tünetek esetében (vizenyő, májmegnagyobbodás, étvágytalanság és súlygyarapodás elmaradása esetén, különösen ha a tünetek együttesen állnak fenn)!
-
tüdőröntgen kapcsán a radiológus által jelzett kóros szív- vagy nagyérárnyék esetében,
-
szűrő jellegű EKG-n észlelt eltérés/szívbetegség gyanú esetében.
Szakrendelések: